Vélemények a Fény és Árnyék című antológiáról

FA_borito_cimlap

 

Vilcsek Adrienne

Fény és Árnyék – találó cím
Az írások valóban „fényről és árnyékról”, azaz magáról az életről szólnak. Örömről, bánatról, boldog és szomorú pillanatokról. A kötetben megjelenő alkotások írói, köztük jómagam is, megpróbáltuk szavakba önteni azokat a gondolatokat, melyeket életünk derűs vagy szomorú időszaka ébresztett bennünk. S éppen ezért vált színessé, izgalmassá ez a kötet.
Remélem, hogy még sokan gondolják így, s nem csak az alkotók, hanem az antológiát lapozgató családtagok, barátok, ismerősök is. Mindenki, aki a Fény és Árnyék című antológiát a kezébe veszi.
A magam részéről megtiszteltetésnek veszem, hogy írásaim idén is megjelenhettek a Komáromi János által szerkesztett és kiadott tematikus antológiában.
Örömmel lapozgatom a „fényes és az árnyékos” oldalakat egyaránt.

***

Szné Fazekas Margit – Szomorúfűz

Amikor megkaptam a csomagot, nagy izgalommal és izgatottan, várakozással bontottam ki, és szívtam be a könyvek fantasztikus illatát.
Most már sokadik alkalommal jelenek meg az antológiákban és újra egy szép, tartalmas könyvet vehettem a kezembe.
Köszönetet szeretnék mondani -áldozatos munkátokért, a szép szerkesztésért, az ízléses, szép kötetért.
Köszönetet szeretnék mondani minden költő, – író társnak a szép írásokért, gondolatokért.
Kívánok továbbra Mindenkinek sikeres alkotó munkát, jó egészségben – és Jánoséknak további szép, tartalmas, élménydús kiadványokat.

***

Zsitvainé Borsos Irén

Nagy örömmel vettem kézbe ezt a gyönyörű kötetet!
És még abban az órában feltettem a honlapomra, meg a Facebookra!
A Barátaim velem örültek! Köszönöm szépen, megtisztelő számomra, hogy benne lehetek!

***

Szabó Zsófia

Nekem nagyon tetszett a kötet. Nem tudok kivetni valót mondani vele kapcsolatban.

***

Szöllősi Betti

Egyszerűen IMÁDOM az antológiát!
A boritó meseszép és szerintem nagyon visszaadja a kötet tartalmát.
Továbbá tetszett, hogy mindenféle korosztály szerepeltette magát, fiatalokon át egészen a nyugdíjas korig. Szerintem ez azért is jó, mert tükrözi, hogy az adott téma, amit választottatok minden korosztályt megérint, ösztönöz és írásra sarkall!
Ez volt az első alkalom, hogy Veled, Veletek “dolgozhattam” és nagyon remélem, hogy nem az utolsó.

***

Kisháziné Julika

Zsúfolt napjaim fénypontja volt, hogy végre kezembe vehettem a legújabb antológiát, és nem túlzok! Nagyon szép kivitelezésűre és igen jó belső tartalmúra sikerült! Köszönet érte! Látszik, hogy szeretettel gondoztátok – és a szerzőket is, mert követhettük a kiadás és célba jutás folyamatát. Gondolom, mind érezzük ezt.

Jó lett a borító, illik a könyv címéhez, és talán van valami utalás a képben arra, hogy néha fizikailag tényleg „csak úgy van a világban” az írással foglalkozó, a gondolatai élnek csupán, testi valója inkább árnyképként bolyong valamiféle köztes állapotban a „túloldalon”, hogy kiírva magából a kikívánkozót, megnyugodva térjen vissza a való élethez, amihez – szerintem – sokkal inkább kötődik írás közben, mint egyébként.

***

Kaposi Ildikó

A szokásoshoz híven, minőségi kiadványt küldtetek. Nagyon teszik a borító, mivel elmondhatom róla, hogy igazán személyre szabott!!! 🙂
Eddig, aki látta, azt hiszi, hogy a borítón is én vagyok! Köszönöm nektek ezt az élményt!!!
Természetesen minden szempontból tökéletes a kötet. Maximális elégedett vagyok! Csak annyit tudok mondani, hogy nagyon köszönöm. Ha esetleg lesz lehetőség szeretnék majd után rendelni. Jobban fogy, mint gondoltam! 🙂

***

Berze Tünde

Én csak köszönettel tartozom! 🙂 Sokat jelent számomra, hogy a gondolataim így, nyomtatott formában is megjelennek és nem csak az éterben keringenek, némi like jelöléssel… 🙂

***

Dezső Kati

A kötet csodás! Nagyon szépen kitaláltad a betűrendet, a versek sorrendje szerzőnként is tökéletes. Ezen kívül öröm volt ilyen körülmények között, ilyen barátias levélváltásokkal részese lenni ennek a csapatnak vagy családnak (: Remélem, mielőbb együtt tudunk dolgozni.

***

Feketéné Áfra Piroska

Kiemelném, hogy nagyon rugalmasan és gördülékenyen hoztad létre ezt az antológiát, kedves János! Nagyon tetszik a fülszöveg is: tartalmas, lényegre törő és hiteles. Maga a tartalom szép, kifejező gondolatokat tükröz és érdekes olvasmány mind alkotó mind független olvasó számára. A borító számomra érdekes, de nekem más kép jut eszembe a cím hallatán. Az emberek különbözősége okán, más-más szemszögből láttatja e fogalmat. Én megfejtendő rejtélyként nézek a borítóképre. Mindenképp színvonalas,igényes külsőt és belsőt takar a kötet. Örülök, hogy részese lehettem…

***

Barna Melinda

…nagyon-nagyon szép, profi, szóval teljesen odáig vagyok, meg vissza.

***

Mezei Boglárka

A könyveket hiánytalanul megkaptam, már a borító is elnyerte a tetszésemet, nagyon szép lett a kivitelezés. A benne található művek gondos kiválasztása is igényességről tanúskodik, nem beszélve arról, hogy a fényképes bemutatkozások egyedülállóvá varázsolják az antológiát. Ha lehetőségem lesz, a következő kiadványotokban is szívesen szerepelek.

Vélemény, hozzászólás?