Két pécsi irodalmi est


2007 november 05 - TEBSZ Tollforgatók Klubja,

2008. január 05 - Pécsi Művészkör Írók, Költők Baráti Társasága

vendég: Koma (Komáromi János) költő



Mi mindenre is képes az internet. Egyrészt bármerre a világon éppen olvashatják a soraimat, mondjuk éppen ezeket, másrészt egészen váratlan találkozásokat eredményezhet.

Egyik nap a társkereső portálon ismerős jelölést és levelet is kaptam Pécsről. A jelölő, feladó egy régi munkatársam, akiről bizony már nagyjából két évtizede semmit nem tudtam. Most kiderült, hogy szintén vers-szerető, vers-író és ráadásul a zenében is otthonosan mozog. Ez a régi ismerős D. Nagy László volt.

Hamarosan meghívást kaptam Pécsre a TEBSZ Tollforgatók Klubja összejövetelére. Ennek a baráti társaságnak László is tagja és a szervezést valamint versmondást és éneklést is vállalt magára. Ezt az első 2007 év végi estet 2008 elején követte egy második a Pécsi Művészkör Írók, Költők Baráti Társasága találkozójára.

Erről a két pécsi alkalomról nyújt rövid összefoglalót ez a néhány internetes oldal fényképekkel, videókkal és természetesen versekkel. Néhány kép erejéig Köves L. Imre bácsi gyűjteményébe is bepillanthatnak, aki évei számát tekintve bizony már nem „mai gyerek”, de irigylésre méltó fiatalsággal és energiával vesz részt az irodalmi életben... is!

Köszönöm mindenkinek akinek része volt abban, hogy ez a két alkalom létre jöhetett. A meghívóknak, a szervezőknek, a versmondóknak és végül, de koránt sem utolsó sorban azoknak akik meghallgattak.

Üdvözlettel és szeretettel: koma (Komáromi János)


TEBSZ Tollforgatók Klubja

Köves L. Imre gyüjteménye

Pécsi Művészkör Írók, Költők Baráti Társasága

Verses honlapom: http:www.verselo.gportal.hu