Róbert Viktor Antal


Róbert Viktor Antal önmagáról a Versfesztivál oldalán

A gitártanulást közel 20 éve, autodidakta módon kezdtem el. 2003 szeptemberében beiratkoztam az akkor induló Hangraforgó Gitárklubba, aminek azóta folyamatosan tagja vagyok. A klub vezetői, F. Sipos Bea és Faggyas László segítségével gitártudásom jelentősen javult, és 2004 novemberében megszülettek az első versmegzenésítéseim.
A Gitárklub szervezésében több nyilvános fellépésen is részt vettünk. 2006-ban egyedül, 2007-ben Károlyi Balázzsal együtt mutattam be az általam megzenésített verseket a Szombathelyen megrendezett ODT-n. Nagy örömömre szolgált, hogy József Attila Pöttyös című versének megzenésítése sokak tetszését elnyerte, és a „József Attila” VIII. Országos vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny országos döntőjében a ForgóSzín társulat műsorában is előadtuk. A dalostalálkozókon sok nagyszerű embert ismerhettem meg. Köszönöm mindazoknak a segítségét, akik az elmúlt néhány évben hozzájárultak zenei és előadói fejlődésemhez.
Műszaki beállítottságom ellenére már középiskolás koromban nagyon szerettem a verseket. Azóta már eltelt néhány év, és egyre jobban hiszek a versek emberformáló erejében. Szeretném, ha dallamaim segítségével a versek még magasabbra szárnyalnának!


Róbert Viktor Antal műsora (wmv és mp3):

A fesztiválon Róbert Viktor Antal a gyönyörű és csodás hangú Molnár Ágnessel énekelte el a versemet. A többi dalban Károlyi Balázs közreműködött.

1. József Attila: Férfiszóval + mp3

2. Kormos István: Fehér virág + mp3

3. Komáromi János: látnom kell + mp3

4. Savanya István: A kőtörő + mp3

Néhány fotó a fellépésről:


A jobboldali képet Tóth Ferenc készítette.


A felső képet Őzse Gabriella készítette.

A versemet Róbert Viktor Antal Molnár Ágnessel közösen adta elő.



Bodroghalmi László

Néhány szó a fesztiválról

D. Nagy László


Részletek egy beszélgetésből

Strófa Trió

Verses honlapom

Kezdő oldal

Az InternetVers Fesztivál oldala