Bodroghalmi László és A_Lóla Duó


Bodroghalmi László önmagáról a Versfesztivál oldalán

Sátoraljaújhelyben születtem és éltem sokáig, jelenleg Pakson lakom. Nem foglalkozom „hivatásszerűen” versmegzenésítéssel, és valójában az utóbbi időkig nem is gondoltam rá, hogy ezzel a műfajjal komolyabban foglalkozzam. A kilencvenes évek végén a SokaDalom nevű zenekarban már játszottam verseket, de inkább csak a zenei részek kidolgozásában és az előadásban vettem részt. Az említett formációval 1997-ben megnyertük a Kaláka Nemzetközi Folkfesztivál versenyének első helyezését. Ezután kisebb-nagyobb felkéréseknek eleget téve csöppentem bele ismét a zenés versek világába, például a helyi vonatkozással bíró paksi Diákantológia, Pákolicz István, Suhai Pál és Komáromi János kapcsán.

A_Lóla Duó önmagáról a Versfesztivál oldalán

A_Lóla duó tagjai – Aranyosi Lóránt és Bodroghalmi László – korábban már zenéltek együtt a SokaDalom és a D-Műszak nevű zenekarokban. Az előbbi repertoárján túlnyomó részt megzenésített versek szerepeltek, míg az utóbbi saját dalokkal áll színpadra. Sajnos, a Sokadalom együttes majd tíz éve felbomlott, eredményessége ellenére.
Mivel mindkét tag számára fontos az együtt zenélés öröme, valamint a zenés verséneklés műfaja, ezért élve az alkalommal, melyet az Első Győri InternetVers Fesztivál nyújt, ismét „összeálltak” eme formációba, amely reményeik szerint azért nem csak egy alkalmi társulás lesz...
Mindkettejükben közös vonás még, hogy bár Sátoraljaújhelyről származnak, a sors messzire sodorta őket szülővárosuktól, melyhez mégis, a mai napig erős érzelmi szálakkal kötődnek.

Sajnos A_Lóla Duó másik tagja (Aranyosi Lóránt) egy kellemetlen betegség miatt nem tudott a fesztiválon részt venni, ezért a duó műsorát is Bodroghalmi László adta.

Mivel pedig László a fesztivál közönség szavazásán első helyezést ért el (Sárhelyi Erika: A szerelem grammatikája c. versére írt dalával) így Ő nyerte el a Hangraforgó-díjat és még egyszer hallhattuk műsorát a gálán is.


Bodroghalmi László műsora(wmv és mp3):

1. Bevezető

2. Fecske Csaba: Aranyat Rejt a nyár + mp3

3. Sárhelyi Erika: A körúttól beljebb + mp3

4. Összekötő szöveg

5. Sárhelyi Erika: A szerelem grammatikája + mp3

A_Lóla Duó műsora - egy személyesen (wmv és mp3):

1. Bevezető

2. Komáromi János: lelkemért + mp3

3. Összekötő szöveg

4. D-Műszak: Selejt + mp3

5. D-Műszak: Művi movie + mp3

6. Összekötő szöveg

7. D-Műszak: Szú + mp3

Bodroghalmi László – gála műsora (wmv és mp3):

1. Bevezető

2. Komáromi János: lelkemért + mp3

3. Összekötő szöveg

4. Sárhelyi Erika: A szerelem grammatikája + mp3

5. Összekötő szöveg

6. D-Műszak: Selejt + mp3

Néhány fotó a fellépésről:


Az alsó képet Tóth Ferenc készítette.

Az alsó sor két szélső képét Őzse Gabriella készítette.

Balra László a Hangraforó-díj birtokosaként, jobbra pedig velem...




Néhány szó a fesztiválról

D. Nagy László

Róbert Viktor Antal

Részletek egy beszélgetésből

Strófa Trió

Verses honlapom

Kezdő oldal

Az InternetVers Fesztivál oldala