koma összes bejegyzése

Tűz és Víz antológia – felolvasó est

2015. október 30-án 17.00 órától a Ars Poetica Vers és Művészeti Klubban (Budavári Művelődési ház Ikon terme,1011 Budapest, Bem rakpart 6.) került sor a Tűz és Víz című antológia könyvbemutató felolvasóestjére.
Az ötlet Kádár Valériától a klub vezetőjétől származott. Örömmel fogadtuk a lehetőséget és továbbítottuk a meghívót a kötet szerzői felé. Sajnos én nem tudtam részt venni az eseményen, de szerencsére néhány szerzőnk ott volt és az ő egyöntetű véleményük szerint remek hangulatú estet sikerült együtt tölteniük a megjelenteknek.
A szerzők a kötetben megjelent verseiket olvasták fel. Mindezt Doktor Virág felolvasása és Héthy Dominik zongora játéka színesítette. A beszélgetések segítettek abban, hogy a szerzők jobban megismerjék egymást.

 

A képes beszámoló ide kattintva nézhető meg!

2015 őszi megjelenések

Boldog napokat kívánok Mindenkinek!

Sajnos nagyon ritkán jutunk ide, hogy a legfrissebb hírekről számot adjunk.

Szerencsére ez azért van mert nagyon sok a munka.

A legutóbbi bejegyzés óta is jelentek meg köteteink, bár a nyár az a könyvek esetében is “szünetet” jelentett.

Szóval az előző megjelenés óta készült kötetek (a címekre kattintva lapozgathatják a köteteket):

Kordély Mária: Nyugtalan lelkem rezdülései

Kutasi Horvátha Katalin: Kóborló emlékeim

Tűz és Víz antológia

A Paksi Vak Bottyán Gimnázium hetedik évtizede 2005-2015

 

Korábbi önálló köteteinket ide kattintva találja!

Üdv: koma

A verselő Antológia 2014 könyvbemutatója

2015 április 18-án 16.00 órakor Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban, gyűltünk össze szerzők és a kiadó, hogy a Paksi Művészeti Fesztivál keretében megrendezett műsorral ünnepeljük meg a Verselő Antológia 2014 megjelenését.

A hetedik év…
A kapcsolatok esetében a hetedik évet kritikus esztendőként emlegetik.
Nos a Verselő Antológia már elérte ezt a kort. A 2014-es kötet volt ugyanis a hetedik, a december elején megjelenő irodalmi-csokrok sorában.
Szerencsére a kiadvány rácáfolt a hetedik év félelmeire, hiszen a kötet és a szerzők kapcsolatában romlás nem állt be. Sőt!  A visszajelzések alapján a sorozat töretlen népszerűségnek örvend.Sok a visszatérő alkotó és mindig akadnak szép-számmal újak is.

A decemberben megjelent kötet ezúttal 364 oldalon, 41 szerző munkáit mutatja be.

A könyvbemutatóra érkező szerzőket, előadókat, vendégeket Juhász Krisztina és jómagam fogadtuk (vagyis a kiadó). A szerkesztőként elmondott köszöntőm után, a szerzőket néhány mondatban, Juhász Krisztinával felváltva, mutattuk be. A bemutató szavak közben láthattuk a szerző fotóját és a kiadó azon köteteit, amelyben a szerző munkái már olvashatók. A bemutatás után az író műveiből hangzott el néhány vers, próza, a helyi színjátszók, versmondók előadásában.

Az irodalmi estet követően volt alkalmunk kicsit beszélgetni, ismerkedni egymással.

A bemutatón résztvevő szerzők: Bihary Zsoltné Emőke, Biró Jutka, Csuporné Salamon Ibolya, Horányi György, Kisháziné Julika, Komáromi János, Majoros-Jósvai Éva, Sudár Imre, Szabó József.

A bemutatón közreműködő előadók: Bakos Ottília, Cselenkó Erika, Gyulai István, Halász-Tisza Veronika, Kertész Alice, Komáromi János, Tibai Eszter, Vajda Tibor. A műsort szerkesztette: Hefner Erika, a Csengey Dénes Kulturális Központ szakmai igazgatója.

Valamint mi, a kiadó: Juhász Krisztina és Komáromi János (koma).

Néhány kép a könyvbemutatóról. Köszönet a készítőknek, illetve a szerzőknek, akik elküldték nekünk a felvételeket!

Kisháziné Julika szerzőnktől kaptuk:

KH1
Már készülődünk…
KH4
Egy történet hangzik el az antológiáról – Kisháziné Julika.
KH3
A szerzők bemutatása – Juhász Krisztina.
KH2
Néhány szó az antológiáról, a szerzőkről – Komáromi János.

Majoros-Jósvai Éva szerzőnktől kaptuk:

MJ10
A szerzők bemutatása – Juhász Krisztina.
MJ9
Cselenkó Erika
MJ8
Tibai Eszter
MJ7
Bakos Ottiília
MJ6
Néhány szó az antológiáról, a szerzőkről – Komáromi János.
MJ5
A Művészeti Fesztiválról – Hefner Erika.
MJ4
A kezdés előtti percek.
MJ3
Néhány szerző és néhány vendég (Balról-jobbra: két vendég, Biró Jutka, Szabó József, vendég, Sudár Imre, Csuporné Salamon Ibolya, Vajda Tibor, Kisházi Péter vendég, kicsit takarva Kisháziné Julika, Bihary Zsoltné Emőke, Bihary Zsolt vendég)
MJ2
Még csak gyülekezünk…
MJ1
Még csak gyülekezünk…
MJ11
Az előadók: Komáromi János, Bakos Ottília, Cselenkó Erika, Gyulai István, Halász-Tisza Veronika, Tibai Eszter, Vajda Tibor (Kertész Alíce nincs a képen, mert korábban el kellett mennie)

Wollner Pál felvételei:

WP1
Kezdésre várva…
WP11
Nem csak a szerzők, de az előadók is figyelmesen hallgatják a verset!
WP10
Vajda Tibor
WP9
Gyulai István
WP7
Tibai Eszter
WP8
Horányi György
WP6
Csuporné Salamon Ibolya
WP5
Bakos Ottília
WP4
A szerzők bemutatása – Juhász Krisztina.
WP2
…és én is mondtam verset…

Legutóbb elkészült köteteink

Húúúh! A sok feladat között elsikkadt a blog bejegyzések írása.

Nos, most igyekszem pótolni, röviden…

A legutóbbi bejegyzésem óta öt szerzői kiadványt készítettünk el. Mindegyik keménytáblás, A/5-ös formátumú.

Van amelyik már Net-Kötet formában is elérhető és így akár azonnal bele is lehet lapozni, lehet kezdeni olvasgatni.

A kötetek:

Jó olvasgatást!

Én meg már írom is a következő bejegyzést a Verselő Antológia 2014, rendkívül jól sikerült, könyvbemutatójáról.

Üdv: koma